Örülj a mának.
2009.12.15.
Örülj a mának, a hónak, élni jó.
Örülj a holdnak, ő lelkeden a takaró.
Amíg itt járnak az álmok, megújító,
Vánkosodon veled hálnak, égni jó:
Forró éjszakádnak emlékében, havazott,
Téli szeretője testednek, ugye jó, ha volt:
Ne bánd a tegnapot, csak élj a mának,
Hisz neked ennyi van, ne uraljon a bánat.
Fogadni kell mindent, még, ha fáj is,
Csak úgy, a télben, ahogyan apáink is.
Örülni a percnek, mi nem tér vissza soha,
Marad emlékeinkben, életünknek mosolya.
Élni a mának, a tegnap már oda lett,
Semmit sem várni többet, s ha új nap lesz,
Örülni annak, mert újra virrad a kikelet.
S mert még élünk, remélni tudni kell,
Hisz amíg itt járunk e kérges földi létben,
Megtörténhet bármi velünk, csak hinni kell.
Ha lehetnék..
2009.12.11.
Hogyha szellő lennék, mindég veled lennék,
Lágy sugallatommal, csak tehozzád szállnék.
Betakarnálak estére, selyem paplanommal,
Simogatnálak, éjente, áttetsző karommal.
Hogyha víz lehetnék, csakis néked folynék,
Drága ajakodra, apró cseppekben hullanék.
Hűsíteném lelked, szomjas sose lennél,
Akkor biztos örökre, énvelem ébrednél.
Hogyha eső lennék, mindég arra mennék,
Lássalak egy percre, arcodba zuhognék.
Hogy érezd meg, milyen annak könnye,
Ki te utánad akár, a pokolba is menne
Újra tél van..
2009.12.15.
Nem olyan régen, még örültem e képnek,
Ma behúzódom meleg szobámba és félek.
Már a hideg, téli tájban csak néha élek,
És egy apró sarok nyújtja a menedéket.
Nem olyan régen, egy más ablakból láttam,
Aggódva szemléltem a hópelyheket, s vártam,
Valami mást, oly negédeset, tisztán csillogót,
S kaptam helyette emlékeket, marcangolót.
Ám hálás vagyok a kincsért, eldugtam mélyen.
Hálás vagyok a percért, mi megújította létem.
S most teljesen másként látom a nagyvilágot,
Melyben itt vagyok én is, életfáján ott állok,
És tudom, ha csak egyszer is, de igaz volt,
Boldog voltam, mert nekem nyitott a horizont,
Új napra, virradatra megszólalt a kakas hangja,
S közben, a lelkemnek ékesen csengett a harangja.
Az volt életem csodálatos, vissza nem térő napja,
És szólt közben a szívem, keserű dallama.
Repültem, mintha csak szárnyam nőt volna,
Könnyekben égtem, ez volt az utolsó óra,
Mit e földi életben áldoztam Ámor templomában,
S viszem magammal emlékét majd, isten országába.
Álom..
2009.12.16.
Olyan szépeket láttam az éjjel,
Néha felidézem, életem csodáit:
Az a nagy egóm odaátról, üzen nékem,
Kékre festi a vágyam tündéri álmait.
Egy másik életben, vagy tán már ebben?
Nem is tudom, de voltam hercegnő.
Olyan csodásan éreztem magamat akkor,
Mit csak egyszer adhat meg a teremtő.
Laktam egy hatalmas várban, és minden
Az enyém volt, ott fent, abban a szobában,
Hol lehunyt szemmel éltem, és vártam,
Hátha eljön utánam egyszer, rám talál ő.
Abban az ágyban is, min mozdulatlanul
Feküdtem, őt láttam, amint szállt felettem:
Nem halotta hangomat, hiába kiabáltam,
Repült a vár felett el, sebesen. Küzdöttem,
Szenvedtem tehetetlenül, és vágytam rá,
De ő egyre csak ment, elfutott előlem:
És mégis nagyon szép volt az álom, mert
Bármi megtörténhetett volna, de mégsem…
Mert hirtelen ott is sötét lett, és a látvány,
Egyszer csak messzebb, távolabb ment tőlem.
Akkor az a szoba is zsugorodni kezdett,
Egyre reménytelenebb, egyre kisebb lett…
Hiába vártam tiszta, fehér nyoszolyával,
A herceg nem jött el, felébredni kellett.
Írnék én..
2009.12.16.
Írnék meséket, szívderítőket,
Írnék én bármit, ami szép,
De nem megy, mert elfogytam,
Lelkemben fátyolos lángként,
Szakadékként tátong egy emlék,
Mely egyre fájóbb lesz.
Most havazik épp, szép,
Mesés itt az alföldi kép.
Fehér palástja eltakarja
A szunnyadni vágyó eget,
Merengek, de már nem hiszek,
Hisz a hópehely, csak játék,
Tél van, hideg van, s én égek.
Magány volna-e..
2009.12.19.
Magány volna-e, amit érzek,
Vagy csak álmodozás, valami más után:
Valami olyat szeretnék, mi jár nekem,
Úgy érzem, de nem érkezik el soha tán.
Magány volna-e az, amikor éjjel
Párnámat gyűröm a fejem alá,
És ölelem oly erővel, hogy szinte fáj,
Hogy szinte elszakad szegény cihám.
Magány volna-e, ha szívem sajog,
Ha olyan nagyon éhes vagyok,
Mert azt érzem, szinte kényszeresen,
Hogy csak falom a kenyeret üresen,
És nem érzem a jóllakottságot, csak eszem.
Magány volna-e az, ha ölelnek, és én fázom,
Mert karját ugyan imádom, de nem takar be,
Valahol mindég kimarad vállamon egy darab,
Átfon, mégsem érzem egészen jól magam.
Talán öregszem, és az tesz ilyen csúfot velem,
Hogy van, és még sincsen érzése lesz úrrá rajtam.
Az életet régen is csak aprócska kanállal faltam,
Mindég hagytam másnak is belőle eleget.
Akkor most mi is kellene nekem,
Mert több eddig se volt, csak ennyi,
Hiába akartak oly sokszor elkényeztetni,
Nem engedtem, csak éltem… úgy véltem.
Hajnali csend..
2009.12.20.
Hajnali csendben, béke honol a kis falumban,
Az óra se jelzi az időt, a templomtoronyban.
Ha jelezné, sem látnám, oly sűrűn szakad a hó,
Ez az igazi áldás, a búzát elfedő, éltető takaró.
Jöttem volna, de nem bírtam a fehér bilinccsel,
Mi lábaimat megkötve tartotta hazajövet az éjjel.
Olya bársonyosan, oly puhán nevette törekvésem,
Cirógatta orrom, incselkedett velem a sötétben.
Sötét? Hiszen nem is lehetet, mert vakítóan fénylett,
Utat mutatott, majd térdig lepett el, és kinevetett.
Olyan édesen játszott, táncolta hatalmas nászát,
Mennybéli könnycsepp lepte el orcáját, száját,
Annak a kedves öregnek, ki rám szórta a kincsét,
Mert szeret engem, megáldott azért a csepp hitért,
Mi még megmaradt bennem, mi éltet még engem,
Mi hagyja, hogy e földön a havat seperhessem.
Békességet hozzon az Úr..
2009.12.20.
(Advent 4. vasárnapján)
Békességet hozzon az Úr e földre,
Hatalmas kegye szálljon minden emberre.
Éltető erőt adjon a betegnek, épnek,
Hogy ne küzdjön felesleges démonokkal meg,
Senki sem e földön, mindenki csak úgy éljen,
Csak gyönyörködjön, ne hiába reméljen.
Bátran, mintha ma lenne vége az utazásnak,
Melyre ide eljöttünk, ne legyen helye gyásznak,
Ha majd visszatérünk, üzenete legyen a mának,
Békessége lelkünknek, életünknek megújulása.
Békességet hozzon az Úr e földre,
Nézzen reánk le a magas égből, és érezze
Minden kétkedésünk, mi rossz napra ébreszt,
Hiába való ábrándokat bennünk a gonosz éleszt.
Hadd legyünk boldogok, legalább egy éjjel,
Senki se ébredjen fel reménytelenséggel.
Maradjon béke szívében, és vágy a jobbra,
Ne törődjön semmi gonddal, a holnappal.
Kísérje tovább a földön, e hitvány embert,
Ne hagyja bukdácsolni a sötétben, ne hagyja el.
Békességet hozzon az Úr e földre,
Térítsen minden embert az igaz hitre.
Adja a bölcsesség, csodálatos hatalmát,
Minden ember szívét, az igaz hála járja át,
És a szeretet, mely mind tőle jöjjön,
Akkor senki se ül le koldulni a kövön.
Nem vár alamizsnát egy teremtet lélek sem,
Mert az árvának is háza lesz idelent,
E földi gyarló életben már, és hálás lesz,
Mert drága hajlékában, otthonára lel.
Békességet hozzon az Úr e földre,
Minden életnek, áldott teremtője.
Hadd legyen csöndes, és tiszta az éj,
Akár a keskeny út, mi hozzá elkísér.
Adjon csodát nékünk, adjon békességet,
Reményteleneknek, adjon reménységet.
Igaz szívet, az örök hitetlenkedőknek,
Ékes szavú szónokot, a szent igének.
Áldást adjon mireánk, és házunk népére,
Hadd találjunk egymásra, itt e földi létben.
Jégcsap király..
2009.12.21.
Jégcsap, a nagy király elhatározta,
Hogy betör a világba, és megnősül.
Mindjárt fel is kerekedett, útra kelt,
És eljött hozzám, nem kímélt meg:
Az ereszem alatt megpihent, letelepedett.
Itt várja napok óta az ismeretlen arát,
Ki tudja már mennyi ideje, álmai asszonyát.
Ahogy ott ült, üldögélt, egyszer csak mi történt?
Kisütött a nap. Jaj, istenem, oda a tél?- de félt:
Ó nem, pár cseppet fogyott ugyan, de kitartó
Odaadó király ő, fel nem adhatja a csatát,
Csüngőn csengő jeges úr, növeli hatalmát,
Hiszen ereszemet mostantól már ő uralja,
Azt is meghódította, az is, az ő birodalma.
Vár és vár, hátha megpillantja végre őt,
A nőt, kit szeretni tudna, ki felesége volna…
Ki elkísérhetné őt az igazi jéglakodalomba.
Leselkedem, vitázom vele, néha kimegyek,
Megnézem ott van-e még? De sajnos, igen.
A csodába, megnősülhetne már végre…
Ám a mennyasszony nem jön mégsem.
Késlekedik, igazán siethetne pedig…
Mire vége lesz a szertartásnak,
Hát már megint beesteledik, és akkor
Itt maradnak a házam táján végleg…
Na, ne már, ahhoz szavam nekem is lenne,
Nem hagyom, csak menjen haza őkegyelme!
Az éjszaka hatalmas szél kerekedett,
Reggelre hóval lepte be az ereszemet.
A jégcsap, csel-csap, alig tarthatta magát
Ott fent az ereszembe kapaszkodva, de megállt,
Nem tört le, szívét a szél sem törte össze…
Nyögdécselt, reccsent, szilánkok hullottak belőle,
S mégis maradt, kitartóan ágaskodik,
Incselkedik velem, szemtől-szembe.
Fuss előlem! Letörlek te álnok!
Vitázom vele reggelente, de sajnálom:
Így tovább állhat ott, jege tovább nőhet,
Míg a nap meg nem erősödik olyannyira, hogy
Elvegye őkelme kedvét a nősüléstől végre.
Tiszta szobámban..
2009.12.24.
Tiszta szobámban, zöld fenyő áll:
Az én házamban, a világosság jár.
Csillogó gömbök, csillagok várják,
Hogy felöltöztessék a fenyő ágát.
Drága kis fenyőm, évek óta szolgál,
Egy szűk cserépben, erre a napra vár.
Évről- évre ő adja a friss erdő illatot,
Könnyek helyett, gyantát folyatott.
Túlélt már oly sok viszontagságot,
Csúcsát letörtem, és ő megbocsátott,
Újat növesztett, hogy helye legyen,
Újra a kis angyalnak, mit rárakok.
Tiszta szobámban, zöld fenyő áll,
Az én házamban, a világosság jár.
Csilingelő csengettyűk, csillagok,
Cifra paripás, fura szemű angyalok,
Ezüst és arany fonalak, gyertyák,
Keserű szagú csillagszórók várják,
Az évnek ezen egyetlen éjszakáját,
Amikor ők a díszlet. Az udvaromban
Is kigyúlnak a karácsonyi fények:
S én csak rakom, rakom a fámra,
A sok mindent, s ő roskadásig telt,
Nem kímélem, mégis mindent elvisel.
Tiszta szobámban, zöld fenyő áll,
Az én házamban, a világosság jár.
Ma minden fényesebb, valamit vár,
Csillog az asztalomon a sok pohár,
Még üresen várják, jöjjön a messiás.
Reccsenve csendüljön üveg anyaguk,
Amikor a szobában megszólal végre,
A rég betanult szerep… ünnepi énekek
Hangja zeng, s a mosolygós szemek
Tündökölnek bennük, majd megtelnek,
Finom ürmössel, mi idén is termett:
Boldog ma minden, megváltó született.
Tiszta szobámban, zöld fenyő áll,
Az én házamban, a világosság jár.
A kutya elégedetten csóválja a farkát,
Elszopogatta ma is kiérdemelt csontját.
Az udvarom víg kacajtól lett hangos,
Egy napra oda a szunnyadó nyugalom.
Bőség van ma, az asztal, roskadásig telt,
Majd egy hét múlva? Mindent elfelejt.
A menyből az angyalt zengi az ajkam,
Lejött hozzánk, hiszem, hogy így van.
Szeretlek isten, ki itt vagy a szívemben,
S egy csillag, az éjben, világít fényesen.
Eltelt Karácsony.
2009.12.26.
Újra eltelt egy Karácsony,
És én majdnem észre se vettem.
Újra elszállt, akár egy álom,
S közben ismét öregebb lettem.
Pár napja, még oly pazar fehér volt
Minden, ebben a hatalmas sivárságban,
De mire visszajöttek az angyalok,
Már csak sár maradt a pusztaságban.
A varázst csillagszóró lángja adta,
Felhőtlen vidámság járta át a házam.
Most szépen vibrál a sok égő rajta,
S én csak nézem, a karácsonyi tájat.
Újra eltelt egy Karácsony,
Máris a következőre készülök,
S ha élek, bizony még több fényt,
Még több csillogást kérek,
Hiszen csodaszép a szemnek,
Üdítő látványa, mosolya lelkemnek.
S e rövid szakasza az évnek,
Hozott igazi áldást nekem:
Békességet, csendet, rendet,
Családom háláját, elégedettséget.
Az óra mutatója.
2009.12.28.
Az óra mutatója gyorsan pereg tovább,
Hűségesen engem szolgált, egész éven át.
Most viszont jelzi, álljak meg egy percre,
Gondoljam végig, mit viszek az újévbe.
Mi rossz volt, magam mögött hagyjam,
Mi jó volt, ha volt, magam előtt hajtsam.
A sípot, dudát a kezemben jó erősen tartsam,
Hogy az időt megtörjem, csak magamat adjam.
Csak őszinteséget vigyek át az újév kapuján,
Amikor hirtelen éveket áldoznak isten oltárán
Az őrangyalaim, hogy mindent el tudjak feledni,
Kivétel nélkül, mindenkit meg tudjak szeretni.
Feledni, szeretni, s közben boldog lenni,
Erre gondolni, feleslegesen nem remélni:
Csak nagyot ugrani az ajtó küszöbén befelé,
Vissza nem nézve, boldogan az új élet felé.
Szorosan fogni, tartani egy áldott, jó kezet,
Vele haladni egy úton, mi az örök életbe vezet.
