Te vagy a világ…
2009.02.26.
Te vagy a világ, a föld veled forog.
A Nap addig ragyog, míg rád mosolyog.
A Hold addig nő, még benned érik.
S csak te vagy az, ki igazán égre fénylik.
Te vagy az egyedüli, a pótolhatatlan,
Minden egyéb csak van, számolatlan.
A csillagok neked ragyognak,
A vizek veled együtt csillognak.
A fellegek is rád ontanak havat,
Semmit sem ér, ha te nem vagy.
A szél sem fú, nem röppen a hajad,
Minden, minden, hidd el, érted van:
Mindaddig, míg e Földön élted van.
Érted bontanak rügyet a fák,
S érted alélnak, ha elfáradnak.
Neked virul az egész határ...
Ha már nem vagy, nincs virág,
Veled együtt meghal a világ.
Nem baj
2009.03.27.
Semmi sem baj, ha vagy,
Nélküled a szívem megfagy.
Ha néha elvon tőled az élet,
Más irányba terelget, kéret:
Te tudod, hogy vagyok ám,
Ismered minden apró hibám.
Itt vagyok, csak melletted,
Add nekem az egész életed.
Jöjj, fogd szorosan kezem,
Vond magadhoz buta fejem:
Mondd, hogy nem baj, ha vétek,
Mondd, hogy nem baj, ha kérek:
Akkor megnyugszom végre,
Melledre hajlok, révbe érve.
Kicsiny létünk tengerén
2009.03.20.
Kicsiny létünk tengerén
Vitorlázunk te meg én.
Szél se fú, a víz megállt,
Nem tajtékzik, nem árt.
Sodródni csak annak lehet,
Ki a másiknak néha enged.
De mi ülünk, némán várunk,
Hajónkkal a dokkban állunk.
Elindulni kellene, vár a világ tengere.
S mi csak időzünk, nézünk némán,
Nem háborgunk, ülünk a támlán.
Fel sem állunk, el nem megyünk,
Várjuk a szelet, amíg csak élünk.
Várjuk a másik jelt adó mosolyát,
Bár nem gyújtjuk meg lelkében a fáklyát.
Így maradunk együtt a tengeren,
Az ár nem jő, várunk csendesen.
Ha vitorlánk újra dagad majd,
És sós ízű permete arcunkba mar,
S hajónk halad, a fa reccsen,
Átsiklunk végre a szenvedésen.
Kicsiny létünk tengerén,
Vitorlázunk: Te, meg Én.
Sóhaj…
2009.03.19.
A pillanat elszállhat tova,
Ám marad egy néma óra,
Melyben rád emlékezek,
Szorítsd a kezem, félek.
Itt vagy mellettem, és mégis...
Itt vagy nekem és még sincs...
Akarsz, de nemet mondok,
Szeretsz, veled ábrándozok.
Magányosan, karjaidban,
Mást kívánva álmaimban.
Egy percre becsukom a szemem,
Azt hiszem, ő van itt mellettem.
És akkor átölellek kedvesem,
Te tudod, mégis hagyod nekem.
Nem lázadsz, nem bántasz,
Simogató, lágy öledben tartasz.
Köszönöm e magányt: neked.
Köszönöm a sóhajt: mert engeded.
Köszönök mindent, mit csak lehet,
A közös sorsot veled, az életemet
Ki csókodra...
2009.03.13.
Ki csókodra, csókjaival éled,
Az szeret, azt el ne feledd!
Érzi szíved apró rezdülését,
Melyet olykor veled átélhet.
Szemed, fénye a szemének,
Remegésed, oltár a kezének.
Forró száját ajkaddal hűsítsd,
Drága testét, finoman érintsd.
S mikor megérzed a választ,
Testének ringása, neked felelet:
Tudd, nemsokára teste elernyed,
A mennyországba megy veled.
Hol egy leszel a mámorral,
A mindent égető máglyával,
A megsemmisítő imával,
Mi repít a magasba magával.
A mosollyal, miben érik a szép,
A vörösön csillogó andalító kép,
Gyarlóság szele, bíbor felhőkbe,
Rózsaszín álomba merülsz vele.
Ájultan, égve a végtelenbe,
A drága testtel, felhevült öledbe.
Ám arra ügyelj, kinek osztod ajkad,
Mert csókod gyilkos lehelet, ne tedd!
Becézgetéseid, mit tested diktál,
A másik lelkének mécsese lehet.
A nő, mennyországába bebocsátást
Csak akkor enged, ha igazán szeret.
Mert kinek csókjaidra, csók a válasza,
Az téged nagyon, de nagyon szeret.
Az én hitem…
2009.03.12.
Mikor kislány voltam, még hittem a tavaszban,
Hittem, van valami abban, amit róla mondanak.
Ám közben felnőttem, az évek sokaságában
Rájöttem, hogy rászedtek, hazudnak a szavak.
Ha csak kicsit és felkészülhettem volna a mára,
Ha csak kicsit is rácsodálkoztam volna a világra,
Azonnal felismertem volna a buktatókat. Elestem.
Felkeltem sokszor az út porából és tovább mentem.
Csetledezve, botladozva vártam a sok csodára,
És hittem,mert hinnem illet akkor, valami olyanba,
Ami soha nem volt, nem lehetett, és nem is lett.
Ám mégis azt mondták a tavaszt várva-várjam, eljő,
Csak hinni kell, és meglátom egy reggelre itt lesz.
Most is ezért várunk a megváltásra, majd egyszer,
Ha eljő a tavasz, más lesz, és ha nem? Akkor mi lesz?
Valakinek abba a másik világba fellebbezést küldesz?
Hiszek az isten világába, hiszem a hitem...végtelen:
Ám nem várok a megváltásra, új tavasz ott nincsen.
Mi rossz volt a tegnap, holnapra sem változhat meg.
Csak azt szeretném hinni, hogy mindez megtörténhet.
Talán ki itt szegény volt, ott nélkülözést nem szenved?
Hogy várnak a szeretteink, mint a mesében, elhiszed?
Ki hitben élt, hitéért megfizet, vagy ő lesz a kivételezett?
Ott sem ételre, sem italra gondunk nem lesz, meglehet?
Ily sok kérdés veszik kárba, mert nincsen rá felelet.
Sem a múltadban, sem a mában nem lelheted meg.
Mit nem lát a szem, nem hall a fül, és nem érez a test,
Azt nem hisszük el, mert a hitünk útközben elveszett.
Hiszem, van jobb e földi létnél, csak a szemedet csukd be.
Hidd el végre, hogy hinned kell az álmaidban, az életedben.
Hidd el, hogy a remény nem vágyad, az esélyed is egyben,
Ebben a reménytelennek tűnő, semmi, rövid menetelésben.
Hidd a hit a tavasz, mely enyhülést hoz, annyi mindenre:
Hogy a buja nyár a hitben válik egyetlen egységes testbe:
Hidd az ősz nem elmúlás, csak alszik a nagy természet:
Hogy télen pihenned kell, mert a sok tennivaló kimerített.
Hidd azt, ha pénzed nincsen, beteg vagy és fáradt, az kell,
A javadat szolgálja a sok megpróbáltatás, majd egyszer
Hálás leszel érte, imákat rebegsz a javulásért ezerszer.
Elégedetten sóhajtsál fel, ha éhezőt látsz, van kenyered.
Könyörgünk mégis a hitért, mert nem mindég bővelkedünk benne.
Hidd, hogy van hited! - a kárhozat, a kísértés az életed egy része.
Ha néha kétkedsz, mert felépülésed késik, nézz a szenvedőkre.
Amikor bántanak, arcod a következő pofonhoz tartsd oda előbbre.
Higgy a mában és abban, hogy a holnapodról nem gondoskodsz te.
A múltad ne tedd a félhomályba, nem a te szégyened, hát rakd ide,
Jó helyre, hadd lássa mindenki, és senki ne kövessen meg érte:
Hiszen azt csak azért tetted, mert mindennek meg kellett történnie.
Egy kis álmosság…
2009.02.25.
Ó, csak kicsit tudnék magamtól aludni,
Szemem nem fogják le az álom manók.
Itt nyűglődök késő este, elfáradni tudni
kellene,de nem tudok. A falon egy pók.
Az ágyon én ülök csendben és őt figyelem.
Mintha zsákmányként tekintene - Kegyelem!
Ne bántson nagy Úr! - csak aludnom kellene,
Ám nem tudok, így Önt figyelem reménykedve,
Hátha sző hálót körém, mely elaltatna végre...
Hát nem kikacag a kis huncut? Elfut,
Nagy lábait idétlenül teszi-veszi rútul.
Csurgatja hálójához nyálát, és hopp
egy kis bogár, meg van, elkapja orvul.
Lélegzet visszafogva figyelem a hálót,
Reménykedem a bogár szabadulásában,
Mert azt hiszem, van olyan. Én itt az ágyban,
A kis bogár a pók hálójában, halál tusában.
A bogár elalél, a pók jól lakik, én meg álmodnék,
Nagyot aludnék, ha tudnék, vagy ha mernék.
Most behunyom hát szemem és csendben
Álmodozom, hogy együtt leszünk mi ketten,
Egyszer, valamelyik mesében, ahogy illik.
Jó éjszakát hercegem, szemem homályosodik,
Nagy ólmokba fogják pillám, becsukódik,
A világ körülöttem lassan, elcsendesedik,
A bogár már némán függ a hálóban,
A vadász is összekuporodik, elalszik.
Csend honol békés porondján e véres cirkusznak,
Melyen mi mutatjuk be bolondos mutatványainkat
Évről-évre, minden egyes este, csak úgy, magunknak.
Szem és száj.
2009.02.22.
Ha a szem szomorú, a száj halovány.
Ha a szív szomorú, nem látsz át a szem fátyolán,
Csak állsz némán, s vársz valami után.
Ha a szájból nem jön ki őszinte szó,
Olyankor e földön semmi se jó,
Mi addig az volt, mind behódoló.
A szem tükre, a lélek tükre, ám néha
Önmagadat látod meg a fényében.
Nézz bele, és miközben lelked fáj,
Ott látni fogsz! - valami súgja, állj!
A száj, résnyire nyílik csupán,
S máris ott ég a szívedben a FÁJ!
Mert a száj kéjes, hamis, hazug,
Mindég más, ami az eszedbe jut.
A szem, ha szomorú, álmod rossz.
Mindég ott látod előtted, ha gonosz.
A száj oly édes, sóvárogsz utána,
Akkor nem számít mi a szíved vágya.
A szem taszít, amikor kell,
A száj valamit mond, amit lel.
A szem huncut is tud lenni olykor,
A szájon megjelenik egy mosoly.
Ha a szem vágyakat ébreszt benned,
A száj elcsitítja szódat, nem kérded.
A szem, ha tapasztalt hazudni képes,
A száj, bármit mond, vágyakat ébreszt.
Az egyik az élet, a valóság háza,
A másik a szerelem, a lélek vágya.
Az egyik a fény, a mindent látó felleg,
A másik a megadó, az örök szeretet.
Zsömlébe zárt szerelem.
2009.02.21.
A kérdés agyat csiklandozó,
Kegyelem Uram! Viccnek szántam,
De beleharapnék, ha itt lenne a számban.
Bele biz én, és vétkezném-e?
Talán még nem feledtem el
Az ízét még tudom, ha akarom.
Olyan korba léptem,
Hol fejfájás már nincsen.
Veszteni való sem, csak
Eszem, nem kérdezem
Mi van benne, mit rejt
A zsömle magában el.
Gyorsan a számba veszem,
Mielőtt jobban megéhezem.
Elszenderedtem.
2009.02.20.
Istenem! - de szépek az álmok,
Háborítatlanul a patakban járok.
Kifogom a vízből az arany halat,
Nem marad a tányéron a falat.
Békák brekegnek az udvaron,
Közben a kézimunkámat varrom.
Csilingel a fülemben egy éji bogár,
Körbeveszi testem az esti lepke ár.
Hallom a tavon halak csobbanását,
A gólyám fél lábon alussza álmát.
Felnézek és épp egy szúnyogot látok,
Amint az orromon jó nagyot lakmároz.
Ám kinyílik lassanként a szemem,
Kint hó esik, kissé elszenderedtem.
Rájövök semmi sem igaz az álmomból,
A nap csak kandikál néha az ágyából.
Séta a hóban.
2009.02.17.
Csodálatos világ, pazar sétálni a hóesésben.
Ahogy recseg, ropog a lábam alatt, szívom
Magamba a friss illatokat, szárnyam nő hirtelen,
Minden gondom, bánatom azonnal ellibben.
Ahogy a tüdőm tágul a friss, habos levegőben,
Az éjszaka megérkezett mámorító fehérségben.
Arcom-tartottam a bűbájos sikamlós hóesésben,
Úgy sétáltam az utcán, kábán, boldogan,
A gond, a bánat ma az agyamban nem fogan.
Érezni a pihe, puha aprócska pelyheket,
Amint az arcomon, lassan, lassan lepereg.
Hagyom csúszni, lejjebb és lejjebb,
Nem eresztem le, mint máskor a fejem.
Forogtam, pörögtem, akár egy hibbant,
Éjszakai sötétben szaladtam, futottam,
Akár egy vad gyermek, hógolyóztam,
Boldog voltam. Ma nagyon boldog voltam.
Hull a hó.
2009.február 16.
Hatalmas pelyhekben hull a hó,
Lesz belőle habos, tiszta takaró.
Csilingel a fán egy árva falevél,
Úgy ringatózik hamisan, mint aki él.
Álnok mód becsap, ha ránézek,
Mert elhiteti velem, hogy élek.
Olyan egyformák vagyunk kis levél,
A téli homályban a fa is elalél.
Akkor mi miért ne aludnánk csöndesen,
Míg a tavasz megérkezik rendesen…
Oly hosszú volt most a téli álom,
Meglibben egy könnycsepp a pillámon.
Ám reggelre kialszom e nagy bajt,
Van bennem sok vágy, mi egyre hajt.
Most lefekszem, és álmodom világot,
Hátha felébredve látok sok virágot.
Vigyázz rám, mert elveszek...
2009.01.
Kérlek, szeress!
Szeress úgy, mint egykor,
Feltétel nélkül,
Csak a hajnal birtokol.
Kérlek, ölelj,
Ölelj önfeledten,
Szoríts, el ne engedj,
Elveszek a kezedben.
Vigyázz rám kedvesem,
Vigyázz el ne engedj.
Démonok kísértnek,
Belülről megesznek.
Tarts karodban édes,
Ugyan úgy, mint régen,
Mert az idő foga,
Kiszívja a vérem.
Erre a kis időre
Ne ereszd a kezem,
Fogd erősen, ígérem,
Többet el nem engedem.
Maradunk, vagyunk.
Egymásnak önfeledten.
A tested melegétől
Felhevül a lelkem.
Fogadj magadba,
Hogy senki se lásson.
Temess el lelkedben,
Hogy semmi se fájjon.
Úgy élj!
2009.01.
Úgy élj, mintha halnál ma.
Úgy élj, hogy semmi se bántana,
Ha befejeznéd az életed ma,
Úgy élj, hogy semmi se bántana.
Úgy tégy, mintha utolszor tennéd,
Mintha a reggel már fel nem kelnél.
Mintha, ma kellene az egészet megélned,
Mintha majd reggel fel sem költenének.
Úgy érezz, szíved utoljára dobban,
Nincsen, hidd el semmi rossz abban,
Ha megérted, milyen is a vég,
Akkor fogod tudni, élni kell még.
S, ha majd reggel újult erővel,
Újra felébredsz, égő, szúró szívvel,
Ne bántson többé éltedben a bánat,
Ne vedd észre, ha a lelked fárad.
Mert úgy kell itt élned, mintha nem is lennél.
Mert úgy kell itt lenned, mintha holnap mennél.
S, ha ezt sikerülne, egyszer elérned,
Nem fáj majd akkor, amikor lesz véged.
Danival a kertben.
2009.02.16.
Ma az udvarorra játszani mentem,
Ma a kutyámat megszeretgettem.
Oly csodás reggelre ébredtem,
Arcomat a nap felé emeltem.
Csillogó, habos havon szaladtam,
Mosolygós tócsáját tapostam.
Akár egy gyermek, hógolyót gyúrtam,
És a párom vele alaposan megdobtam.
Kacagtam felhőtlenül, mosolyogtam,
Amint a kutyusomat megtáncoltattam.
Balga jószág, fürdött a boldogságban,
Szeretet varázsa éget a napsugárban.
Zsongott udvaromban a felhőtlen öröm.
Ezzel megpecsételődött végleges jövőm.
A fagyban nagy melegség költözött,
Amikor a hóban Dani kutyám megfürdött.
Ficánkolt, fetrengett nagy örömében,
Így játszottunk mi a házunk kertjében.
Álom.
2009.02.
Behunyom a szemem és szárnyalok,
Ha kinyitom, az ágyban vagyok.
Szorítom a pillám és úszok,
De a túlsó partra át nem jutok.
Álom és valóság küzd bennem,
Álmomban sétálok a fellegekben.
Kinyitom a napnak ablakát,
Kitörlöm szememből az árnyát.
A tenger suhogását hallom,
A szerelem megmaradását vallom.
Zagyva álmaim otthagyom,
Az éjszakának homlokán.
Hiányod a tenger sem mossa el,
Hiába, a józanész, nem veszel el
Semmit tőlem, a szívemben laksz,
És a tengerrel egybe olvadsz:
Az álmomban. A valóság goromba,
Nem engedi, hogy ő meglássa
Azt, amit féltőn őrzök. A nagy titkot,
Az idegeket felőrlő valóságot.
Csoda..
2009.02.
Ma reggel is kávéval vártál,
Nem kérdezted mikor, miért?
Csak letetted elém, és nevetve
Álltál, várva azt a szót: köszönöm.
Álomvilágba ébredtem, kint
Hófehér hó, bent meleg, lágy
Levegő, gőzölgő húsleves illata,
Káposzta fő a nagy fazékban.
Itthon vagyok, megjöttem…
Szívem dobogja e furcsa ritmust:
Haza értem, letelepedtem ide
Melléd, a kezed add kérlek.
Ne engedj elmenni soha többet.
Hosszú utat jártam be az éjjel:
Álmomban egy bús, szomorú
Éjjen kutató szempár nézett
Mikor felébredtem, könyökölve
Fürkészte szemeimet, és nem te voltál
Kedves. Hol voltál akkor éppen?
Felébredtem, itthon vagyok végre.
Otthonom illata oly negédes,
Oly zamatos, oly felséges!
Ne hagyd, hogy újra elmenjek.
Kérlek, vigyázz rám, mert elveszek
Szorosan vond magadhoz a testem,
Mert nagyon fázok nélküled.
Kint hideg van, hull a hó, melletted
Meleg. Te legyél ezen túl a takaró,
Ne hagyd, hogy tőled elvegyenek!
Szeress, mint régen, magadat adva…
Szeress, mintha semmi más nem
Volna, csak ez a picinyke, aprócska
Forró ölelés, ez az érintés, a féltés,
A szenvedély, hogy csak ennyi
Van e földön, a többi mind eladó?!
Minden vihető, csak te maradj velem,
Soha, de soha többet ne enged el kezem.
Szorosan vonj magadhoz, szeress,
Mert akkor én is létezem. Istenem!
Mily csodás reggelre ébredtem…
Hull a hó..
2009.02.
Hatalmas pelyhekben hull a hó.
Az ablakból nézem, oly gyönyörű,
Habos, fehér, légies és tiszta.
Kár, hogy piszkos lesz holnapra,
Kár, hogy elolvad, bár maradna…
Olyan, akár a fiatalságunk, mulandó.
Holnapra már lehet, nem is lesz hó.
Csak latyak marad utána, ami csúnya,
Semmi sem marad abból, ami tiszta,
Az életünk így szennyeződik be,
Jó lenne maradni, de mindég menni kell.
Kiállnék fejem fenntartva, szemem becsukva,
Hadd hulljon arcomba a pihe, puha fájdalom.
Ám vizes lennék, ami magamra nézve ártalom,
Fiatalságom akarom, követelem, nem hagyom,
Hogy elmúljon végleg, úgy kérlek,
Gyere, és a hóban fürössz meg.
