Csillag vagyok.
2009.09.17.
Csillag vagyok, egy csillagoktól telt világban,
Kesze-kusza utamat a csillagok közt jártam.
S most itt vagyok, megérkeztem ebbe a világba,
Hol a csillagok csak távol, az egekben járnak.
Még sem vagyok árva, a csillagtalan világban,
Hisz itt vagytok ti mind nekem, itt leltem barátra.
Ott fent, a messzeségben, a fények tündérharmóniája,
Itt, e zordon éjben, zsibongva él az emberek fajtája.
Tündér lenni édes, kéjes, mámoros a felhő virága,
Emberi testben, fájó kényszer, a szerelem imája.
Halk kórus zengi csilingelőn odaát, az örök himnuszt,
Itt lent nekünk a tücskök húzzák a kényszerű rigmust.
S mégis, e fekete-fehér, néha színes természet ölel át,
Mert a tündérek dicső fénye, ide le soha se ér már.
Ha voltál itt is- ott is, tudod, miről beszélek, mert fáj.
Bár ott a mese várna, itt csak egy élethű regény,
Mégis ezt választom, nem azt a kéjes mámoros fényt,
Itt vagyok itthon, itt kelek reggel, és fekszek le este én.
Magány.
2009.08.13.
Magány annak, ki egyedül van:
S ó jaj!- mily nagy magány
Azoknak a sok fájó lelkeknek,
Kik párjukkal oldalukon,
Reggelente, magányra ébrednek.
Gyötrő csend, és béke, szomorú
Szívű, megtört embereknek.
Zajos, értelmetlen bánat, a társas
Magányban élő szenvedőknek,
Kik már csak a látszatnak élnek.
Magány... Milliók fárasztó réme...
Magány, mi sok embert foglalkoztat,
Álnok mód félelemben tartva őket.
Még sem félek tőle, engem nem bánthat,
Engemet nem győz le, engem szeret.
Én vele élek, benne élek, barátkozom
Egy életen át vele. S amíg csak élek,
Már többé nem aggaszt a jelenléte.
Ismerem, mert sokszor fogja a kezem:
Érzem, hisz vele olvad egybe az életem.
Barátom ő énnekem...
Jutkának névnapjára
2009.07.30.
A nyár legszebb napja van ma,
Kint minden mámorosan ég.
A szobámban egy gondolat hajt,
Névnapod van, mit mondhatnék:
Hogyan fejezhetném ki mindazt,
Mit neked szívből adni tudnék:
Szeretetet, hű barátságot,
Mi csak lelkednek lehet ajándék.
S talán e pár sort, és a dalt,
Mit odakint az est zeng épp,
Tücskök éji ciripelő hangján,
Zsong, zsibong az áldott esti nép.
Ma mindent neked dalolnék.
Reccsen a szilva alatt az ág,
Fénylőn mosolyog a hold még,
De amott egy felhőcske nyújtózva
Épp elé áll… én is elbújnék,
Hisz írni akartam valami szépet,
Valamit, mit csak neked adhatnék.
Igazi tiszta dobbanású szívet,
És egy köszöntőt, mi csak a tiéd.
Boldog légy, akár a harmat,
Hisz minden virág az övé,
Ha akarja, a dáliát csókolja reggel,
Ha kedve úgy tartja, épp a rózsáké.
Ilyen boldog légy te is, akár e vízcsepp,
Akkor van, ha a nap kél, és addig
Él, míg e földön víz lesz, míg lélegzünk,
Addig minden belőle van,
Az egész világ, a mindenség az övé.
Csillogj, akár a csillagos ég,
Amikor visszatükrözi a rét.
Légy a napnak udvarhölgye,
Ha a csillag elveszíti a fényét.
Maradj örökre csilingelő hangúnak,
Szépnek, és maradj örökké a miénk.
Mosollyal kelj, és feküdj le,
Mert az egész világ, csak a tiéd.
Élj addig, míg tart a mindenség.
Légy benne te, te legyél a lét.
Fejezetek.
2009.07.30.
Életemben vannak fejezetek,
Melyeket néha könnyen, de
Legtöbbször nehezen élek meg.
Párhuzamosan haladnak, máskor
Sorban egymás mellett, mindazok,
Akiket nagyon szeretek, de
Azok is, akiket rendre elfelednék.
Kitörölném… Vagy csak megtenném,
De nem lehet… Mert amikor van,
Akkor ott marad a lelkem legmélyén:
Rengeteg kérdés, egyikre sincsen felelet:
Vannak, és még sincsenek emberek.
Érthetetlen, értelmetlen fejezetek,
De jó lenne örökre elfeledni titeket…
Miért vagytok, lettetek nekem?
Vissza kellene menni években,
És akkor már nem lennének,
Nem szenvednék tőlük, velük,
Ennyire, ó háládatlan emlékek!
Barát: Igen, elárult éppen…
Szerető: Ki nem értett még sem…
Család… ragaszkodás… múlt, ma,
Holnap, a homály, szeretem őket.
Mégis én vagyok itt, senki más,
Vagyok magam és az elmúlás.
Zárd le nagy isten e bomlott sort,
Zárd le, mert talán sohse volt.
Zárd le szelencédet, rossz illat,
Rosszkor szállt felém belőle.
Zárd le, hogy élhessek a mának,
Ne kínozzon egyiknek sem emléke.
Most itt ülök és dönteni kellene,
Mozdulok, vagy maradok a mában,
Akár a szú az odvas fában.
Hát döntöttem: vagyok! Itt vagyok:
Én vagyok, és már nem változok!
Évek teltek, fiatalságom elillant,
Vigye az ördög végleg, hisz oda van…
Minden rossz volt, amit eddig tettem:
Minden hiába pörgő könnyem
Csak úgy volt… De minek volt?
Ma már csendben lennék, szépen…
Lassan mennék, csak éppen…
Ám a múlt még sem értéktelen,
Hát eltemethetem-e végképpen?
Bizony igen… lehet… kell...
Hát akkor gyorsan temessem végleg el!
Van
az úgy...
2009.07.16.
Van az úgy...
Mikor minden körülöttünk rosszra vált,
Mikor a jó mögött egészen mást talált
Az, ki szívemnek kedves idegenje...
Őt bántja meg néha, a pillanat heve.
Van az úgy...
Mikor valakinek, jó akarok lenni,
Segíteni akarok, de nem megfelelni.
Ő érti ugyan, mit zakatol lelkem,
Mosolyogva mégis, mást dalol nekem.
Van az úgy...
Hogy a hosszú úton eltévedünk néha,
Sok útvesztőben elveszünk a múltban.
Ám ébredni időben, üdvös emberséggel,
Behunyt szemmel eltűnni együtt a sötéttel...
Van az úgy...
S van az is, mikor tőle el kell menni,
Mikor az életünket tőle kell megvédeni.
Mikor a szikrát oltani kell, a vágy kihunyt...
Bizony előfordult az is, volt az úgy...
Még vagyok kedvesem...
2009.07.11.
Szeress! Míg érez a szív:
Szeress, mert szeretve jó a lét:
Szeress, mielőtt elmész:
Szeress, amíg csak élsz.
Érezz, mert érezned kell:
Érezz, az érintésre felelned kell:
Érezz, míg ért az értelem:
Érezz, mikor áthat a félelem.
Láss, mit csak most tudsz:
Láss, míg láthatsz az úton:
Láss, hisz te láthatsz még:
Láss, mert eljön a sötét.
Tapints, tapintsd eremet:
Tapints, érezd a lelkemet:
Tapints, hiszen vagyok neked:
Tapints, mielőtt végleg elmegyek.
Erőm fogy, erőm apad,
Lassan a vérem megfagy.
Életem lángja kialszik,
Szemem tüze, majd hiányzik.
Akkor is szeress majd...
Akkor is érezz, amíg vagy...
Láss, hisz képzeletedben leszek...
Tapints, a szívedben gyökeret verek.
Színekben álmodom.
2009.06.29.
Ha színekben lehetne álmodni,
Az ég lábát elérni, megfogni,
Én bíborban ragyognék örökké,
Az életem lehetne az örömé.
Vörös lennék, akár a hajnal,
Egy lennék a friss pirkadattal.
Kárminban csillogna a homlokom,
Mikor az éjt, magam mögött hagyom.
Ó, jaj! A gond csak az, hogy álmodok,
Hiszen a nap most is rám ragyog.
Szépek a tündérek, színesek...
Fel kellene kelni, mert elvisznek.
Ő a család.
2009.06.20.
Emberek milliói várnak,
S te csak egyet látsz.
Szeretetükkel körbe zárnak,
S te csak egy után vágysz.
Azt az egyet őrizze álmod,
Azzal mond az esti imát.
Ki hűn szereti ifjúságod,
Kísér el egy életen át.
Ő a család, ő az élet,
Ő lakik benned mélyen.
Ő az, ki szeret végleg,
Ki hűséggel téged imád.
Jó éjszakát.
2009.06.19.
A sötétség barátja a létnek,
Hunyd be hát a szemed.
Beteg szíved akkor érez,
Amikor az ég éj kék lesz.
Mikor a csillagok hullanak,
A bús lelkek imákat hallanak,
Figyelnek minden neszre,
Mit a csend az égre fest le.
Halld a halk, szép muzsikát:
Halld a szíved zakatolását:
Halld a nyarat, és a varázst:
Halld a szunnyadó darázst,
Amint a padka szélén fújja
Éji hangján duruzsoló dalát.
S a halkuló világban az élet
Akár a sajátod, lassan éled.
Olyan legyen álmod, bájos
Mint a mesében, hol álmos
Hold és csilingelő csillagok
Jönnek érted, visznek az égbe.
Szép álmodat egy angyal kísérje,
Jó éjszakát!
Reggel?
2009.06.12.
Reggel kinyitom a szemem, ébredek,
A nagyvilágba nézek, és éledek.
Hogy mit látok benne? A csodát?
Vagy csupán a hálóm sárga falát?
Sok mindentől függ hirtelen lett kedvem:
Például, ha a friss kávé illatát megérzem,
Úgy pattanok talpra, akár egy fürge zerge,
Nem kell a férjnek ébresztőt zengenie.
Ám, ha csak arra tágulnak pupilláim,
Hogy reggel van, sem illat, sem fény,
Mi jókedvre derítene, hiába az ékszer,
Huncut mosoly nincs, csak kényszer.
S csoda, mi arcomra mosolyt csalna?
Hát az sajna... nem létező égi manna.
Olyankor csak világ vége kora reggel,
Időnként se kávé, sem étel nem kell.
Társas lény vagyok, ki aprócska árnyék,
De egy embernek az élet… vagy játék?
Mi nélkül semmi sem volna? Fáznék…
Ezért hát felkelni kell, bár én még várnék.
Pünkösd ünnepében.
2009.05.29.
Ha egykor ezrek tudtak eggyé válni,
Mert tudtak együtt a menyben járni,
Egy nyelven beszéltek, egyet értettek,
Egy úton mentek és együvé értek...
Akkor ma miért van másképp?
Miért vet árnyat ennyi sok árnyék?
Kezeink az ég felé miért nem emeljük?
Miért mindég más irányban van tekintetünk?
Ó de félek e rabbilincsen, mert másom nincsen:
Semmi kincsem, csak a hitem, láncom,
Mi fogva tart, és a gyászom mit kaptam,
Mi örökségem, és e földi létem mely értékem.
Másom nincsen, de nem is kérem,
Csak azt, hogy e pünkösd ünnepében
Nyíljon szívem, zengjen a lelkem
Hálát neked édes isten, én istenem.
Reggel van?
2009.05.28.
Reggel van? Újra élem e csodát?
Hallom az asszonyok rikácsolását.
Bűvös fecsegésük ébreszt naponta,
Beállnak pletykálni az ablakomba.
Én édes istenem! De kedvesek nekem,
Őket hallgatván a szívem megremeg.
Valami dereng, valami még régről,
Mikor anyám állt fel így az ebédtől.
Fecsegett, aranyosan, bájosan dalolt,
Minden egyes szava igazi kincse volt.
Ő is ily tisztán tudott az utcán beszélgetni,
Hát én miért nem tudok másokkal elmélkedni?
Talán a másság az oka, talán e vászon,
Mit előttem tartok, talán ez az én gyászom.
Az asszonyok kapálnak, ez ma a munkájuk,
Dolgukat végzik, közben jár a szájuk.
Bájosan igazgatja egyik a fején a kendőt,
A másik kapájára dőlve, osztja a teremtőt.
Ők tisztelnek, s én hallgatom őket,
Reggelente, mikor a munkába sietnek,
Mikor hazajönnek a bevásárlásból,
S ráérősen megállva beszélnek a világról.
Jó helyen lakom, sokszor mondtam már,
De tény, hogy mindenki megáll ablakomnál.
Ki se kell mennem, elég, ha kinyitom,
S az egész falú búját máris megtudom.
Az idő.
2009.05.23.
A homok pereg, ketyegve - ketyeg az óra,
S mi csak azt hisszük rossz a mutatója.
Az óra mutatója forog, a homok apad,
Körforgásban az idő telik, az élet marad.
Mi nem. Mi haladunk tova, valahova oda,
Hol nagyot mar testünkbe az idő vasfoga.
Tegnap még könnyen a fa tetejére másztam,
Cseresznyém, ha beérett, a földre sose ráztam.
Ma csak állok alatta, és egyre csak nézem…
Nagyokat nyelek. Fejemet ingatva, megkérdem:
Kinek terem e szegény fa ennyi gyümölcsöt?
Ha nekem nem, akkor valakinek ott fent az égben?
E drága gyümölcsre épp a nyála cseppen?
Ha leszedni nem tudom, istenem neked küldi?
Szép ropogós, ne hagyd rajta elpusztulni!
Fogadd szeretettel, mit neked kínálnak,
Hisz te vagy a királya ennek a világnak.
Csemegézz belőle, amennyit csak tudol,
Hisz a fának ága, előtted földig hajol.
A tegnap még gyermekként dalolásztam,
Reggeli imámat a cseresznyefán trilláztam,
Párosával raktam piros ékét fülemre,
Úgy mentem játszani, velük díszelegve.
Ma állok alatta, és csak úgy nézem,
Miként eszi a seregély drága édességem.
De vigasztal a tudat, hogy ma még vagyok,
És nézhetem e csodás szín pompázatott.
Mi tegnap volt
2009.05.14.
Megállni néha, hagyni a néma álmot,
Érezni a bájt, és a mozdulatlanságot.
Behunyt szemmel várni a perc varázsát,
Nem fogadni el az álnok, szúrós rózsát.
Mert kelleti magát, szépnek tetteti,
És a lelkünk oly irányba vezeti, mi
Megfordíthatatlan, a látszat rabja,
A képzelet és valóság álnok vára.
Megállni néha egy kóró mellett,
Hagyni őt fényleni, hisz meglehet
Széppé válik, a szúrós, rút valóság
Árnyékába, ő lesz a legszebb virág.
Mert észrevesszük, mi színes, zajos,
Minden, mi szemünknek más, illatos.
Félrevezet a bájos rózsa látványa,
Nem látjuk, a gyomnak is van virága.
Mi tegnap rózsa volt, ma csipkebogyó,
Szúrós ágaival, testünkön sebet hagyó.
A kóró szúrt, csúnya volt nyári látványa,
Télen ő alkot ékes díszt a szobai vázába.
Én vagyok te.
2009.05.08.
Mond!- Hol terem a bánat?
Hol van annak fája?
Hadd tépjem ki tőből,
Ne bántson utána.
Mond!- miért nézel kérdőn,
Miért remegsz égőn?
Erősítsd a lelked,
Itt vagyok én neked.
Mond!- ki bántott ennyire?
Valaki, ki megérte?
Születnek angyalok,
Ha már én nem vagyok?
Kérdésre, felelet nem jön,
Hiába simogatlak féltőn.
Dübörgök lelked ajtaján,
Én vagyok te, életed hajnalán.
Homok és kő.
2009.04.22
Homokba írnám nevedet,
A szél röpítse fájó lelkemet,
Oda, hol te vagy kedvesem,
Hol csak te vagy énvelem.
Kőbe vésném minden szavad,
Figyelve nagyon arra, mi lemarad,
Mert kellene elfeledni párat róla,
Kellene lenni, néha-néha néma.
Homok és kő. Kő és homok...
Az életünket ellepték a gyomok.
A sivatagban is terem Kövi virág,
Ott is van élet, a gazból lesz világ.
47 év, nem sok…
2009.04.20.
47 év. Nem kevés ugye? Kérdésedre
Felelek: Nem sok, csak egy villanás.
Egy aprócska rezdülése az életnek,
Mit kaptunk, adtunk, és semmi más.
Tamáskodó emberként élünk, hitünk
Mindég más, mint amit elrendeltek nékünk.
Éveink felgyülemlett sok gyomját sokalljuk,
Észre se vesszük, közé van betéve sorsunk.
Aprócska ibolyák, pillanatok alatt virítanak,
Szinte szemmel látható, amint virágot bontanak.
Élni akaró gyöngyvirágok, törik a földet darabokra,
Hajlékony zsenge testükkel törnek föl a magosba.
S mi, csak gyomjai e természetnek, Tamáskodunk,
Nézzük, mit szem lát, gaz mivoltunkban nem érezünk…
Pedig az élet illatát, a körülöttünk zsibongó valóságot
Látni nem lehet, hinni kellene tudni, kérdések helyett.
Gyászos leplet vonunk e csodára, mely nem engedi,
Nem hagyja magát letarolni, újra él, újra lélegzik:
Illata belepi az idő, s tér nélküli mindenséget,
Mi nézzük, nekünk fáj, hogy neki sikerült.
Nekünk ez mind röpke fátyol, mit más lenget,
Virág helyett, gaznak hisszük a kikeletet.
Ne tépd ki a gyomot, mind egy-egy szív az,
Ne hidd, hogy a gaz mind-mind nem igaz.
Az én Húsvétom. .
2009.04.08.
A húsvét bárányának adom éltemet,
A húsvéti báránnyal áldozom véremet:
Úgy, mint az a bárány is tette érettem,
Ki életét adta a kereszten, helyettem.
Ha ő kibírta a sok borzalmas kínt, akkor ott,
Miközben egyetlen jajszót sem hallatott,
Csak némán tűrte a méltatlan gyalázatot,
Mit e világtól, a sok jóért cserébe kapott:
Én kis semmiség, ki az ő útját keresem,
Bízva abba, hogy egyszer talán meglelem,
Hogyne tűrném ez apró semmi életet,
Mit teremtőm nekem jó előre elkészített!
Vállamon ama szörnyű keresztnek párja,
De annak csupán egy kicsinyített mása,
Mit vinnem kellene a saját Golgotámra,
Közben bízni a magam feltámadásába.
Legalább pár napra félre téve mindent,
Mit emberi elmém a lelkembe képzelt.
Szívembe égni hagyni a kicsiny lángot,
A meghalt és újra feltámadott igaz világot.
