
Dezső Ilona Anna oktató anyagai.
Anyag haladóknak:
Drága Mindenkinek, akik a PhotoFiltre Studio képszerkesztő
segítségével dolgoztok!
Erre az oldalra töltöttem fel, a haladó képszerkesztőknek
szánt leírásaimat. Itt is igyekeztem, az egyszerű magyarázatra,
remélem érthető minden, de akinek van kérdése, az a szokásos
módon, levélben, tegye fel. Szívesen válaszolok és segítek.
A haladó szerkesztőknek, úgy érzem, már nincsen szükségük
túl sok képes útmutatásokra, csak elvonná a figyelmüket magától,
a tanulástól.
Sok sikert kívánok, fogadjátok szeretettel ezt a pár oktató
anyagot tőlem.
A képszerkesztőben, előre vágott képeket is használunk a
szerkesztéseink során.
Az ehhez szükséges anyagokat, feltöltöttem az alábbi oldalra, menj és
válogass
közülük kedvedre. A másolásuk egyszerű, egered jobb gombjára
kattintva,választod
a másolás máskéntés máris a tied. Kattints a kis virágra, és azonnal
odavisz a
másik oldalamra.

Átjáró
a
képekhez
Mozgó képek felrakása a PhotoFiltre
Studióban.
Először is megkeressük azt a gif képet, amit már magunk
szerkesztettünk, az előző oktató anyagunk segítségével, majd azt a gif
képet is, amit rá szeretnénk a saját képünkre rakni. ( az oktató anyag
alján, rendes kép formátumban megtalálod a használt anyagokat, töltsd
le az egered jobb gombjára kattintva- másolás másként).


Beviszed a szerkesztőbe, ahol azonnal mutatja hány példányú, hány
rétegű a kép, amit szerkeszteni készülsz. Akkor az még egy gif kép
lesz. Egyből látható, hogy az általad szerkesztett kép csupán 3 rétegű,
míg a felhozni kívánt kép 4. Tehát mindjárt egy példánnyal növelnünk
kell a saját példányunkat. Persze az a legideálisabb, amikor tudod
előtte mit akarsz, és eleve úgy készíted el a saját képedet, hogy a
ráilleszteni szándékozott kép példányszáma megegyező legyen a
sajátodéval. Most egyet rámásolunk, úgy, hogy rákattintunk az 1-es
rétegre, ami nyitva van előttünk, majd a szerkesztés, menüpontban a
másolásra, a beillesztésre és máris van egy saját 4 rétegű képünk.


Annyi példányból kell állnia a saját szerkesztésű képednek is, mint
annak, amit rá szeretnél helyezni. Majd a szerkesztőn belül a sajátodat
tedd le kis méretre és bontsd széjjel a gif képedet. Sajnos, itt nem
lehet egyből rárakni, hanem rétegenként megnyitod, és lemented png.
formátumba, úgy, hogy kép1-2-3-stb. Mielőtt elkezdenéd egyenként,
rétegenként lementeni a képet, megnézed a hátterét, áttetsző maradt-e?
A legtöbbször nem. Ilyenkor az a teendőd, hogy kiveszed a láthatósági
fület az 1-es rétegből is, bezárod mind, majd kijelölöd egy
rákattintással az alapot. A kép menüpontban, rákattintasz a már ismert
színkezelés-RGBA(alfa csatorna) menügombra, majd a varázsceruzáddal az
alapképedre, és a szerkesztés menüben a kivágásra. Újra megjelenik az
áttetsző alap, amit a szerkesztőd apró kék-fehér kockás alapon jelenít
meg.

Ha már áttetsző az alap, akkor beteszed a láthatósági fület az első
rétegedbe és lemented, mentés másként png formátumban az első réteget,
majd bezárod. Kinyitod a második réteget, lemented, bezárod, és így
tovább. Célszerű létrehozni egy mappát, amibe beleteszed a rétegeire
szedett png képeidet, azon a néven, amit ezen túl más képekre is
felhasználhatsz, és mindég megtalálsz.


Amikor ezt megtetted, szépen alól felhozod, a te első képedre, amit
kinyitva hagytál rákattintasz, és az egered közepén található
kurzoroddal megnagyítod. A nagyítást követően megjelenik a képed jobb
oldalán, valamint alól a vonalzó, amit sokan csúszkának neveznek.
Azokkal tudod beállítani, pontosan hová szeretnéd rakni a képet.
Mielőtt elkezdenéd rétegenként felhozni, előbb zárd be mindegyik
rétegedet, csak az első maradjon nyitva, tedd láthatatlanná úgy, hogy
katt jobb egér gombbal, láthatósági fület vedd ki. Vagyis legyen zárva
minden saját réteged, csak az első maradjon, amire próbáld ki a pontos
helymeghatározás érdekében, hová is tedd a képed. Az alapra ráhelyezett
képet, ha nem jó helyen van, törölnöd kell. Ezt úgy tudod, hogy bal
oldalt a kicsi képre katt, majd jobb billentyű és töröl alól. Mikor meg
van a végleges hely, és oda is illeszkedik, akkor a vonalzód pozícióját
jegyezd szépen meg. törölted a próba képet, nyitva az első réteged,
elkezdheted a képed rétegezését.

Nagyítsd ki a maximumra, akkor hiba nem történhet benne soha se, és jól
is látod az egészet. Csak az elsőt kell beállítani, a többihez már nem
nyúlhatsz, mert megmozdulhat az alapod, akkor kidobhatod az egészet,
már nem lesz szép. Tehát érdemes alaposan beállítani előtte. Ki van
nagyítva, visszaraktad a vonalzókat az előre kimért helyre, jöhet az
egybe illesztés.

Első kép nyitva, ráhúzod az első képet a gif-ből. Majd a képedet zárod,
és rákatt a felhozottra, a rétegeknél rákatt az egyesítés előző réteg
menüpontra. Eltűnik minden, hiszen zárva a rétegezett képed. Jöhet a
második. Ugyan az, láthatóvá teszed, ráhúzod a képet, de ha nem
mozdítod, az pontosan ott lesz, ahol a másik rétegben. Zárod a képed a
láthatósági füllel, majd rákatt a felhozott képre, hogy kijelölve
legyen és egyesíted az előző réteggel fent a rétegek menüpontban.

Ezt addig csinálod, amíg elfogynak a képeid. Ha nem akarsz 8-16
rétegben szerkeszteni, egyszerű a dolgod. Elkészíted annyi rétegben,
ahányban szoktad, majd rétegenként lemented. Hagyod az alap képet.
Lentről felhúzod sorjában a sajátodat annyiszor, hogy ugyan annyi réteg
legyen, mint a rárakandó képed. Azért jó így, mert nem egyből lesz 2,3
példányod egymást követve, hanem egymás utána sorban rakosgatod fel, és
ismétled, így a mozgása folyamatos fog maradni. Ha egy képet másolsz,
majd a következőt és ezt szerkesztőn belül teszed, az a mozgást fogja
késleltetni, mert a filtrében nem egyenként viszed át a képeidet egy
másik animátor programba, hanem ő maga animálja. Tehát ahhoz, hogy szép
egyenletes legyen a mozgás, bizony a rétegeket lemented, vagy annyi
képben animálod, amennyire szükséged van. Remélem érthetően írtam le.
Ha nem, szóljatok.Tehát, mire elfogynak fent is, meg alól is a rétegek,
készen van a két kép összeolvasztása.
Amikor befejeztük, visszahelyezzük az egerünk görgetője segítségével
kicsire a képünket és célszerű ellenőrizni a kívánt hatást az eszközök,
animált gif menüpontjának, előnézet al-menüjében. Nem mentjük,
visszatérünk a szerkesztőbe a képünkhöz.

Ekkor rétegenként ismételten beállíthatjuk a képünket.Miután készen
vagyunk, a fényt, kontrasztot, élességet is beállítottuk, netán
domborítottunk, vagy egyéb tisztításokat is elvégeztünk, akkor az első
képet hagyjuk csak nyitva, a többinél a fülecske zárva marad, és
válasszuk az animálás gif-be menüpontot, és beállítjuk a mozgást.
Figyelem!!!- Itt fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy előtte nem
ártana megnézni mennyivel volt az eredetben mentve, mert van amelyik
10-el, de van, amelyik a normál 20-al van mentve. Célszerű, a saját
képünket is annyival menteni utána el. Még egy tanács, amit én is
kaptam annak idején. Amikor kész mozgó elemeket rakunk fel, akkor ne
nagyon csilizzünk. Azért ne, mert nekünk kell alkalmazkodnunk a már
meglévőhöz, hiszen azt a legtöbb esetben 10-el mozgatták eredetben meg.
Ha túl csilizünk, csúnya lesz. Rétegezésnél figyelem!- Soha se
mozdítsuk a több rétegű képen meg a felvitt képet, hanem egyből mentsük
az előző réteggel. Ha bármelyiket is elmozdítjuk, akkor az egész képünk
ugrálni fog. Ezek csak tanácsok. Én így tanultam, és tapasztalatból
mondom, csak a leírásban tűnik bonyolultnak, a valóságban ez csukló
mozdulattá fog majd válni. Még egy tanács, ha a széjjelbontandó gif
képed, a rétegenkénti lementés után, fehér alapon maradna, akkor csak
simán egyenként vidd vissza a szerkesztődbe, kattints rá, majd fent az
átlátszó menüre, és máris png. kép lesz belőle. Mented, és ezzel a
technikával, a sötét hátterű képeket is rendezni lehet. Amikor olyat
tapasztalsz, hogy csak az első rétegben látszik a már animált kép, ne
kínlódj vele, az a sok átanimálástól már elkopott, az nem eredeti kép,
hanem után gyártott. Amit mi csinálunk belőle, az is hasonlóvá fog
válni, mert már utána animált lesz. Remélem tudtam segíteni, jó munkát
kívánok, nekem ilyen lett az animált képem.

A képemhez felhasznált gif kép ( innen másold le):

Ahogyan én készítem a háttereket a PhotoFiltre
Studio segítségével.
Három féle hátteret készítek, jpg-,png- és gif formátumban.
Megnyitok egy új lapot a szerkesztőben, majd kiöntöm a színező
bödönkémmel a tetszés szerinti színt. De, előre felhozott mintával is
dolgozok, azt úgy, hogy a méretezésnél, amikor az új lapot nyitom meg a
minta mappára rákattintok, és felhozom az épp nekem tetsző színes
papírt, vagy egyéb motívumokat, bármit, ami csak megtetszett, és
szerkesztésre ihletett. Mindkét verzió jó, bár én a magam kreálta
színeket jobban szeretem. Megnyitom a szűrők menüpontot, és a textúrák
mappában a más... alpontnál a mappára kattintva ráhozok valamilyen
mintát. Ezt tehetem a textúra mappából, a paterns mappából, de akár egy
szerkesztőn kívüli saját mappából is, teljesen mindegy, azt tudni kell
viszont, színt ez nem ad, csupán mintázatot. Többször megismételhetem,
egymásra rakosgatva a mintázatokat, még a színe is változni fog tőle.
Miután ezzel készen vagyok, rákattintok a maszkok mappámra, ezt már
kint a szerkesztőben szoktam, a kép feletti menüpontból, onnan
egyszerűbben lehet előhívni. Az már egy érdekesebb játék lesz, hiszen
lehet színekkel, de az átlátszósággal, a nyújtással is játszadozni.
Ugyan úgy lehet ezen keresztül is felhozni külső egyéb mintázatokat is,
de itt akár már színesen is kivitelezhető. Ha már elég érdekes a
hátterem, és egyedi is, akkor még mindég a fenti beállítás menüpontban,
az árnyékolással, világosítással, akár színenként is nagyon szép
árnyalatokat tudod kihozni. A szűrők menüpontjait is érdemes kipróbálni
mindet, mindenkinek, aki hasonlóan kívánja a hátterét egyedivé
varázsolni. Csodálatos háttér mintázatokat lehet a kísérletezgetésekkel
készíteni. Szinte alap pluginnak számít az AAA Filtres nevű, ahol a
színárnyalatokat szoktam még sokkal változatosabbá tenni. Picit
kényesebb a Cybia,Alfa Works nevű pluginnal való színárnyalatok
készítése, de amikor csak alapunk van, még minden probléma mentesen
végrehajtható azzal is. Pazar a végeredmény, csodálatosan fényes, és
mesés árnyalatokat lehet előállítani vele. Ha már meg van a
mintázatunk, sőt a végleges színünk is, még sarkíthatjuk, kiemelhetjük,
vagy 3 dimenzióssá tehetjük a szűrők menüpont leképzés alpontjában. Már
készen is van az alapunk, jöhet rá a keret. Szintén 2 féle módszert
használok. Vagy a Kép menüpontban játszok a külső keretezéssel,
színben, mintázatban egyaránt, ott is lehet variálni egy csomó féle
képen, vagy a AAA Frames pluginnal keretezek, ami egy rendkívül gyors
és egyszerű módja az alapképünk beszegésének. Ám szoktam olyat is, hogy
mindkettőt használom, próbáld ki, remek végeredményt fogsz kapni általa
te is. A keretemet is szoktam rétegenként díszíteni, bár nem minden
esetben, az egyszerűbbeket én jobban kedvelem. Még egy kis
kontrasztigazítás, és következhet az alapunkra a nevünk ráírását
követően, vagy a képek rétegenkénti hozzáadása és maga a szerkesztés,
vagy a háttér megmozgatása különböző pluginok, színátmenetek és
fényjátékok segítségével. Minden esetben, amikor már bekeretezésre
került az alapunk, a további munkálatokat úgy hajtsuk végre, hogy a
jobb oldali menüsorból válasszuk ki a képünknek megfelelő alakzatot, és
azzal a keret alatti részben jelöljük ki. Ha több rétegű képet
készítünk, akkor csak a másolás és beillesztéseket követően jelöljünk,
különben eltűnik a rétegekről a keretünk. A kijelölést követően
következhetnek a többi munkafolyamatok.
Ha áttetsző alapot akarunk készíteni, akkor azt az alábbi felsorolás
alapján hajtjuk végre:
- Új kép megnyitása fehér lapon, a kép menüpontban kattintsunk a
színkezelésnél az RGBA(alfa csatorna) kiválasztására, majd a
varázspálcára. Azzal a fehér lapra, majd a szerkesztés menüpontban a
kivágásra. És máris készen van az áttetsző alapunk, amire akár alulról
a mappák segítségével, akár magából a kommanderünkból direkt módon,
máris rakhatjuk is fel a szerkeszteni kívánt képeinket.
Ahogyan én csillogtatok, akár vékony csíkokat is a Photo Filtre
Studio-ban.
Azért nem fogok szemléltető képeket használni, hogy nehogy megkavarjon,
mert én azt tapasztaltam, hogy jobban megjegyeztem azt, amit magam a
leírások alapján hajtottam végre, mint azt, amit képekben szemléltettek
velem. Ha arra van igény, természetesen teszek fel, hiszen ez a
lehetőség mindannyiunk gépében benne van.
( Aki még nem tudja esetleg, a billentyűzete felső sorában van a PrtSc
SysRg feliratú billentyűje, bal oldalt fent az F12-es billentyűje után.
Ha arra rákattintasz, majd megnyitod alól, a start menü, minden
program, kellékek, point menüpontot, akkor a szerkesztésben fent a
beillesztést választva máris ott van előtted, a lefényképezett oldalad.
Azt mented másként, szintén jpg formátumban, megadva a nevét, és készen
is van a szemléltető képed.)
Készen van a képünk, megszerkesztettük, a kérdés már csak az, épp mit
és hogyan díszítsünk, hogy mértékletes is legyen, szép is legyen, elég
is legyen. Első dolgunk, hogy a másolást követően több példányban
beillesztjük a képet, majd az első példányát láthatóvá tesszük, a többi
láthatósági fülét kivesszük. Általános mód a festékszóró használata,
amit úgy használunk, hogy a színeket kiválasztva szórunk vele. Akkor is
érdemes eljátszani a sugár és a nyomás beállításának módjával, sőt a
szivárvány bejelölése is egy kellemes csillogó hatást biztosít. De más
módon is tudjuk a szélességet, a szórás nagyságát beállítani, nem csak
az ott fellelhető mértékben. Kijelöljük, a már megnyitott első
példányunkon, vagy hurokkal, vagy poligonnal azt a részt, amit
csillogtatni szeretnénk. Én a hurkot jobban kedvelem erre a célra. De,
ha keretet akarunk, akkor a téglalappal, kerek, vagy ovális kijelölő
formával is szépen lehet kijelölni. Miután kijelöltük a szórandó részt,
a felső menüsor kijelölés menüpontjában rákattintunk a termeszt
kijelölésre. Ott kiválasztjuk a szélességet, attól függően, mekkora
csíkot kívánunk épp megszórni. A 2-es elegendő egy lány ruhájának
szegélyéhez. Arra katt. és a sószóróval beszórjuk egy adott színnel.
Kivesszük a láthatósági fület, és megnyitjuk a következő példányt. Az
előző kijelölés ugyan ott lesz rajta, megszórjuk egy másik színnel.
Ugyan ezt hajtjuk végre a többi példányon is, majd kijelöljük hasonló
módon, a más helyen csillogtatni kívánt részeket. Arra ügyeljünk, ha
lehet, aprólékos munkával végezzük, ne egyszerre az egészet, bár ebben
a szerkesztőben az sem okoz komolyabb gondot, ha az egészet egyszerre
jelöljük körbe ki, például egy rózsaszirom esetében, mert csak a
termeszt kijelölés szélességének arányában fogjuk tudni beszórni úgyis.
A hatása ugyan az lesz, mint a Corel, vagy PSP képszerkesztőknek Add
Noise menüpontjában, csak itt lehet a színeket is váltani, ha
szivárványossal szórjuk, még hangulatosabbá és csillogóbbá is tenni.
Figyeljetek a mértékre itt is, mert semmi se szép, ha agyon van szórva.
A szórófejet fel, a nyomást le kell venni és akkor nem lesz túl
csili-vili a szegély. A csinizés másik módja, a pecsételő használata,
vagy a csillagok, ékszerek, egyéb díszek, akár gif képek rétegenkénti
rátéte a képünkre. Ezekről, már készítettem leírást, nem ismétlem meg
az ott leírtakat.
Felületek kiemelése: Ugyan ezzel a kijelölési formával nagyon, de
nagyon sok mindent lehet készíteni a képszerkesztőben, csak fantázia
kérdése az egész. Például kiemelni lehet felületeket képen belül úgy,
hogy kijelöljük poligonnal, majd a felső sor, szűrők menüjében
bemegyünk a leképzés menüpontba és válasszuk, a kontúr 3D-t. Pazar
mintázatokat, domborulatokat, de akár belső kereteket, szegélyeket is
lehet készíteni ez által.
Maszkolás: Nos, ennek a menüpontnak a leírását több helyen is, de a
legszemléltetőbb módon, szintén a LadyJ oldalán lehet megtalálni. Még
sem használjuk eleget, pedig a legszebb képeket, a szép maszkok
segítségével lehet leginkább elkészíteni. Megpróbálom még egyszerűbben,
még érthetőbben leírni, hátha, kedvet kaptok, vagy könnyebben
megértitek, mit és hogyan kell elvéhezni, és akkor talán meg fogjátok
látni, azt a töménytelen sok lehetőséget is, ami ebben a módszerben
van. Pazar háttereket, kereteket, és önálló képeket is tudunk a maszkok
segítségével elkészíteni. Több módon lehet ezt is alkalmazni, amikor
még csak alap példányunk van, és magát a képet, vagy hátterét
szerkesszük, és amikor már előttünk a sokszorosított kép, csinizésre
várva.
Vegyük az alap esetet, amikor még csak alapot, vagy magát az alap
képünket szerkesszük meg. Két irányból is el lehet érni a maszkolás
menüpontot, a fenti menüsor szűrők menüpontjából, illetve direkt módon
az alsó sorban, bal oldalt fent, ahol egy kisemberke van a kiválasztó
gombra rajzolva. Én mindég a külsőt használom, kényelmesebb, kéznél
van, minek kóborolni a felső menüsorban, ha már van itt a szerkesztőmön
belül is. Rákattintasz. Látni fogod, egyszer a bal oldali sort, ami áll
a felső mappák kiválasztásának ablakából, egy szemléltető ablakból,
ahol látod, az éppen kiválasztott maszkod mintázatát, és lent, az
előnézet kockából, ahol mindég ellenőrizni tudod a kívánt eredményt. Ha
nem megfelelő, máris választunk másikat. A fenti mappácskára
rákattintva, be tudod hozni a maszkok mappádat, de minden más mappát
ugyan úgy, mint minden más menüpontban, ahol csak látod a mappácska
ablakrészt, ott magad választhatod ki, melyik mappából akarsz dolgozni.
Maradjunk az eredeti felállásnál, hogy rendesek vagyunk, és a
maszkjainkat berakjuk a maszkok mappába. Akkor megnézzük a jobb oldali
sort. Fent ki is van írva, hogy beállítások. A beállítások attól
függnek, hogy a középső sávban, a színkezelés alatt, melyik menüpontot
választod ki. Ha arra rákattintasz, akkor kiadja a szín, szürkeskála,
gauszelmosás, minta, valamint alól, az átlátszóság menüpontokat.
Legtöbbet, az elsőt, a színt használjuk, ez a legegyszerűbb mód
hátterek elkészítésénél. Megadunk egy tetszőleges színt, a hátterünktől
valamivel eltérőbbet, és már készen is van egy plusz mintázat. Ott is
el lehet játszadozni az átlátszósággal, érdemes kipróbálni, megéri. A
leginkább nehézséget jelentő, és ritkábban használt módja, a lényege a
maszkolásnak. Ez is egyszerű, csak valamiért nem értik meg. Választunk
egy alapképet, vagy mintázatot, azt akkora méretbe mentjük, amekkorába
szeretnénk a képünket elkészíteni. Utána a szerkesztőnkbe, elkészítünk
egy ugyan akkora, persze más színárnyalatú hátteret. Mikor úgy érezzük,
hogy már csak a háttér képünk hiányzana róla, akkor a maszkolásnál
válasszuk a minta menüpontot, azonnal megjelenik benne alól egy másik
mappa sorunk, ahonnan kiválaszthatjuk a felhozni kívánt képünket.
Rákattintunk, és fent megkeressük azt a mappát, ahová mentettük a
kívánt képet. Csak tanácsolni szeretném kezdőknek, hogy annak
érdekében, hogy ne kelljen bekeresgélni az összes lehető mappánkat,
tegyük a szerkeszteni kívánt képünket mindég az asztalra, így azt a
mappákra kattintva könnyen megtaláljuk, és nem kell bonyolult elérési
módokat választanunk. Tehát a képre rákattintva máris behoztuk a
szerkesztőbe a képet. Most két képünk van, a baloldalon a maszk, a jobb
oldalon máris várakozik az a kép, amit a maszkba akarunk betenni. Már
csak le-okézzuk, és, ha azonos méreteket használtunk, akkor a képünk
épp beleillő lesz,a maszkkal együtt a hátterünkbe. Ha kisebbet akarunk,
természetesen lehet, bár nem biztos, hogy mindegyik maszk
engedelmeskedni fog nekünk. Az átlátszóság menüpontban, áttetsző
maszkokat készíthetünk, vagyis a színünkből png formátumra fogja
kivágni a maszk formájába az alapunkat. Azt még természetesen utána
tovább kell szerkeszteni, azt általában mintázatok készítésénél
használom. Érdemes a másik két menüponttal is kísérletezgetni, én magam
azokat kevésbé használom, de kellemes és szép háttereket, kereteket
lehet azokkal is készíteni.
Vágás: Leírom, mert azt tapasztalom, hogy ez jelenti a legtöbb gondot,
pedig önálló képet, csakis úgy tudunk készíteni, ha magunk is ki tudjuk
vágni a kívánt elemeket, részeket, illetve helyesen készítjük a png
képeket el. Ezt szerkesztés közben is alkalmazom, nagyon sok esetben,
amikor valamit még rá akarok helyezni a képemre, de nem találtam önálló
képként meg. Behozzuk a szerkesztőbe a kívánt képet, melynek egyik
elemét ki szeretnénk vágni. Két lehetőség van. Az egyik, hogy csak a
motívumot vágjuk, azzal gond nincsen, hiszen választjuk a poligon, vagy
hurok kést, és körbejelölve, a szerkesztés menüpontban kivágjuk, majd
új képként beillesztjük. Ám van olyan eset, amikor png képet akarunk
belőle készíteni, általában ez nem megy, pedig nagyon egyszerű a dolog.
Vegyünk egy egyszerű példát. A képünket megszerkesztettük, és kerek
formára akarjuk kivágni. Ezt az alábbi felsorolás szerint kell
elvégezni. Mindég így, másképpen, elveszítheti az átlátszóságát, tehát
ez rögződjön bennetek. A felső menüsor, kép menüpontjában,
rákattintotok a színkezelés, RGBA(Alfa) menüpontra, majd kiválasztjátok
a karika segédeszközt baloldalon úgy, hogy katt a felső nyilacskára, az
kiadja a kiválasztandó formákat. A karikával a bal felső sarokból
lefelé a jobb alsó sarok irányába, a kép szélekig kihúzva, kijelöljük a
képünket, a fenti menüsorban a kijelölés menüpontban, rákattintunk az
inverz kijelölésre, utána a szerkesztésben a kivágásra. Máris van egy
png alapú kerek, vagy bármilyen formájú képünk. Ugyan ezzel a
módszerrel lehet bármit körbevágni, akár poligonnal, akár hurokkal.
Természetesen, utána, az alakzatoknál, ha szükséges, akkor használjátok
még a radírozás különböző technikáit is, de elvileg, ha poligonnal
vágtok, az mindég precíz, és nem kell utána igazítani.
Próbáljátok kiismerni a saját szerkesztőtöket önállóan is. Az a nagy
gond, mindenki rohan más oldalakra leírásokat gyűjtögetni, de az nem
elég, hiszen a képszerkesztődet általuk nem valószínű, hogy meg fogod
ismerni. Meg kell ismerkedned a saját szerkesztőd által adott
lehetőségekkel úgy, hogy megnyitsz mindent, átnézed a mappákat, szépen
össze is szeded a bele való anyagokat, majd próbálod használni. Tessék
végignézni a fenti menüsört, hiszen magyarul van leírva minden. Keresd
meg egy újonnan nyitott lapon, mi mit csinál, mit mivel lehet társítva
működtetni. Ha van ötleted, akkor már konkrét dolgokat is tudsz
kérdezni, és, ha tudok, mindég válaszolni is fogok a feltett
kérdésekre. A Nozles mappában való csillagokat tettem ide is fel,
rengeteg szép képet lehet a LadyJ oldaláról is beletölteni direkt módon
a mappádba, az ott szépen leírt módon, azokat természetesen nem tettem
fel, hiszen adottak. Használd, bal oldalt a szamóca jel a nozles mappád
jele. Ezekkel a pecsételőkkel pazar dolgokat lehet elkészíteni, és
nagyon sok féle csillagot, és egyéb díszt lehet találni hozzá az
interneten is, amit bele lehet másolni, és utána az működik is szépen.
Van a baloldali menüsorodban olyan lehetőséged, hogy különleges festő
ecset. Ha arra rákattintasz, lent megint kijön neked egy mappád, az úgy
nevezett brushes mappád. Ott is találsz érdekes dolgokat, a szín
beállításával a holdtól elkezdve, minden egyéb alapformát, mintát,
motívumot szerkeszteni tudsz vele. Ez is pecsételőként működik, akár a
nozles. Amikor az interneten olyan képeket találsz, amik
fekete-fehérek, és ebbe a szerkesztőbe ajánlják, azok ebbe a mappába
valók. Ennek a segítségével szoktam holdas, levél mappás, és egyéb
mintázatú képeimet elkészíteni. Hogy ki tudjuk választani a valóban oda
illó színeket a képeink szerkesztése során, használjátok sűrűn a
pipettát, mert azzal lehet egy-egy alapkép szép alap színeit átmenteni.
Bátran használjátok a keretezésnél a külső keret megadásánál, a saját,
már megszerkesztett képeiteket alap motívumnak, hiszen az illik oda a
leginkább, még egy hozzá illő csillogó, vagy egyszerű alapszínt
választhattok hozzá. Váltva egymást, a keret szélességének játékával
együtt, pazar kereteket lehet készíteni. Persze, még hozzátesszük a
szűrők menüben a keret menüpontot, a leképzésnél is lehet ismételten
játszadozni, vagy, ha már vannak pluginjaink, az AAA Frames pluginnal
meseszép kereteket lehet önállóan készíteni. A keretet is lehet
díszíteni, sorközökkel, sarkokkal, ékszerekkel, egyéb motívumokkal, ez
már mind a saját fantáziára van bízva.
A harmadik háttér, a gif formátumban készített. Ennél előbb elkészítem
a hátteret, általában mást és mást, ám ugyan akkora méretben, és
lehetőleg ugyan olyan, esetleg más színű kerettel. De lehet egyforma
is, és csak a
színváltással játszunk, vagy bármilyen merész dologgal, amit a
fantáziánk diktál. Majd, a már rétegeiben megszerkesztett
háttére teszem fel az állandó kép motívumot, ami lehet bármi, amit
előre rápróbáltunk és méreteiben is megszerkesztettük a háttérhez
illőre. Mikor egyesítettük külön, külön rétegenként, és véglegessé
vált, mentjük gif képként. Ilyenkor a háttér mozog, vagy csili-vilis,
de a rajta lévő fő motívumok állandóak, így adva meg a kép
folytonosságát
és stabilitását. Figyelem, ha a háttér csilizett, lehetőleg a fő
motívumunkat ne díszitgessük, mert széteshet az egész munkánk, és
csúnya is lesz. Az aláírást ilyen esetben, én általában a fő motívumra
teszem, vagy külön szerkesztem egy áttetsző lapra, amely szintén azonos
méretű, majd ráhúzom rétegenként a kész képemre, és ismételten
egyesítem az adott rétegekkel. Lehet előre megszerkesztett, állandó
aláírást használni, ezt a lehetőséget is nagyon sokan alkalmazzák.
Azért jó, mert képtől független, mindég ugyan az, nem fog megváltozni,
a szemlélőkben állandósulni fog a szerkesztő beazonosítása könnyű
szerrel.
Ismerd meg a saját szerkesztődet, hiszen az a te munkapadod, akár a
varrónőnek a varrógépe, ismerd meg, akár a tenyeredet. Ha van kérdésed,
akkor szívesen készítek több leiratot arról, én hogyan is használom ezt
a nagyon egyszerű, kis helyet foglaló és csodálatos, mindent tudó
magyar nyelvű képszerkesztő programot.